Kisbarnabás, Nagybarnabás

  „Mióta megszületett, sokat gondolkodtam… Vajon ezek a lábacskák milyen utat fognak bejárni? Sokszor elesnek majd? Lesz erő bennük újra felállni? Nem tudom a válaszokat, de azt igen, hogy míg erő van a két kezemben, támasza leszek, ha elfáradna…”




Barnabásom még csak húsz hónapos, még több mint hétszer ennyi időnk (mintegy 141 hónap) van a pályaválasztásáig. Bár most, hogy így leírtam, félelmetesen kevésnek tűnik... csak hétszer ennyi? Az eddig együtt töltött napok úgy elrohantak, mint azelőtt társaik soha. De még ha nekem kevésnek is tűnik 12 év, Barnabásomnak nagy idő lesz ez. Ha belegondolok, hogy mennyi tudást szívott magába csupán másfél év alatt, akkor biztosan tudom, hogy nagy utat fog a következő évtizedben bejárni.


Kamaszként, pályaválasztáskor szerintem mindegyikőnk megfogadja, hogy ő bizony nem fog majd beleszólni a gyereke döntésébe, hagyja, hogy az legyen, ami szeretne. Aztán szülők leszünk és már pár napos korában azon viccelődünk, hogy mi lesz, ha nagy lesz. Barnabásunk nagyon hosszú ujjacskákkal született, s ezt bizony nem tőlem és nem is apától örökölte. A férjem Kishercegünk kezecskéit fogva már a szülőszobán kifejtette véleményét, miszerint Barnabás bizony zongorista vagy nőgyógyász lesz (mi nők értjük csak szerintem, hogy ez utóbbi szakmához semmilyen előnyt nem jelent ez a testi adottság :) ). Aztán telt az idő, cseperedett kis Csodabogarunk, jöttek a rokonok részéről is a nagy álmodozások, amelyek szerint ő lesz a család büszkesége, mindennek a tudója, de legalábbis ott lesz a neve előtt a bűvös két betű: dr. Természetesen mindezt csak az elmélkedés szintjén, hisz tudjuk, hogy minden szülő éppen ilyen kis Csodabogarat nevel, minden gyerekszobában éppen ilyen okos, szép, tehetséges kisember lakik. Mert hiszem, hogy eredendően jónak születünk és tehetségesnek. Valamiben annak, csak meg kell találni azt a valamit! Az pedig, hogy gyermekünk felfedezze, hogy mi okoz számára a legnagyobb örömet, hogy miben a legjobb, a mi felelősségünk. Jó persze ábrándozni a doktorrá avatásáról vagy arról, ahogy megnyer egy nehéz tárgyalást, elképzelni az épületet, amit ő tervezett vagy látni magunkat könnyekig hatódva, büszkén, mialatt gyermekünk átveszi a legjobbaknak járó díjat vagy épp a dobogó tetején áll - de mindezt szigorúan magambam teszem most is, s a későbbiekben is! A mi feladatunk "csak" az lesz, hogy lehetőséget adjunk neki arra, hogy minél több területen kipróbálhassa magát sportban, művészetben, tudományokban egyaránt. Mert minél több ízt megkóstol a világból, annál kifinomultabbak lesznek az ízlelőbimbói, minél többet lát, annál szélesebb lesz a látóköre, minél több dologból kiveszi a részét, annál hasznosabbnak, értékesebbnek érzi majd magát, minél több sikere lesz, annál nagyobb lesz az önbizalma. S lesznek bizonyára kudarcai is, hiszen nem lehet mindenben ő a legjobb, de arra is szükség van, attól sem szabad megóvni - akkor tanul meg küzdeni, bízni, hinni, akarni. Talán ez a boldog, sikeres felnőttléthez a recept.

A mi kis Csodabogarunkból bármi lehet. Másfél éves kis személyiségét figyelve a legvalószínűbbnek a biológus tűnik, azon belül is a rovarász szakirány.
Ettől nekem, a rovaroktól félő és undorodó, a legkisebb kis csúszó-mászótól is sikítófrászt kapó anyukának először nem lenne őszinte a mosolyom, de ha ő pár év múlva is a pitypangokon mászó bogarakat, a bokrok között repdeső pillangókat, a fűszálra szálló katicabogarakat, a homokozó mentén szorgoskodó hangyákat, a lépcsőházban hálót szövő pókokat, a tóparton repülő szitakötőket, a bosszúságot okozó legyeket és a virágágyás körül döngicsélő méheket tanulmányozva tudja elképzelni magát boldog felnőttként, ám legyen. Jelenleg ez Barnabásom fő érdeklődési köre, de a bútorokra való mászótudományát, fürgeségét és hajlékonyságát látva a tornászkarrier sem tűnik kizártnak. Lehet akár focista is, ő ugyanis már másfél évesen úgy rúg a bőr labdába, mint jómagam soha. A konyhában is vidáman serénykedik, kiveszi a részét a főzőcskéből, a
szakácsmesterség sem áll tőle távol, centivel a kezében pedig mérnökhöz hasonlít leginkább. Kalapáccsal, csavarhúzóval és fúróval a kezében is nagyon magabiztos, valószínűleg apukájához hasonló ezermester lesz majd. Zenét hallva azonnal táncot jár a lába, de igazán elemében akkor érzi magát, ha ő maga muzsikál - próbálgatja már tehetségét zongorán, furulyán, gitáron, xilofonon, trombitán és dobon is. De az sem kizárt, hogy ott lesz az a bizonyos két betű a neve előtt: lehet akár sztárügyvéd is, amilyen lendülettel és beleéléssel tudja mondani a magáét a maga nyelvén és tud már most kiállni magáért, a vélt igazáért, de az orvoslás területén is jártas már, "bibit", fej-, has-, láb- és hátfájást simogatással és puszival gyógyít. <3
Minden nap mosolyogva, ámulattal figyelem, ahogyan felfedezi a világot, s bízom abban, hogy felismerem majd a képességeit, hogy támogatni tudom majd céljai elérésében, hogy segíteni tudom az addig vezető úton. Abban pedig biztos vagyok, hogy akárhol is lesz a cél, mindig büszke leszek arra, hogy Zsenák Barnabás édesanyja lehetek. <3