Év végi leltár

Barnabás ma hallgathatatlanná tett egy cd-t azzal, hogy a járólapot törölgette vele! :) Ez adta az apropóját annak, hogy elkészítsem a saját év végi leltárunkat - lássuk csak!

Kis Barnabásom elég korán lett angyalkából angyali kisördög. :) Legalábbis korábban, mint arra én számítottam. Napra pontosan négy hónapos volt, amikor elkezdett forogni, s néhány napjára rá el is kezdte a bajkeverést. Odaforgott a földön lévő cserepes virághoz, felburította azt, majd megkóstolta a földet. Eddig a pillanatig nyugodtan magára hagytam egy-két percre a nappaliban, a játszószőnyegen, ez volt az a momentum, ami ennek átgondolására késztetett. Mire kijöttem a wc-ről, már tiszta fekete volt a földtől a kis pofija és csak nyalta, nyalogatta. :D Megláttam és az első "hííí" felkiáltás után hosszú percekig csak nevettem. Majd megörökítettem a pillanatot, mielőtt a mosdóba vittem volna - végülis már mindegy volt, hogy pár másodperccel több vagy kevesebb ideig kóstolgatja a virágföldet. Ezután a virágaink elkerültek számára elérhetetlen helyekre, de úgy tűnik, hogy nem tetszik nekik az új helyük. A legszebbek levelei száradnak le, kókadoznak, így ha az idei leltárhiányt nem is gyarapítják, nem fogok meglepődni, ha a jövő évin már szerepelni fognak.  És ez még csak a kezdet volt, ekkor még csak jobbra vagy balra mozdult el ahhoz képest, ahová leraktam (az első három hétben csak balra, amivel első babásként megijesztett kicsit és mindenféle mozgásfejlődéssel kapcsolatos szakirodalom elolvasására késztetett), a saját tengelye körül nem forgott. Onnantól, hogy ez is ment, gyakorlatilag a lakás bármely pontjára eljutott, ugyanúgy, mint később, amikor már kúszott és mászott. De ekkor legalább még csak a földön lévő dolgokat érte el. Azokat elpakoltam, így nyugodtan mehetett bárhova, én pedig egy-két percre továbbra is magára hagytam. Ennek ellenére már ekkor jelentős károkat okozott, igaz, azokat csakis magamnak, anyai szívemnek köszönhetem.

Telefon(ok): A mobilom volt Barnabásom első áldozata, ekkor még csak 4 hónapos volt. Elkezdődött a mindent rágcsálós, szájba vevős időszak és neki épp a telefonomra fájt a foga. Tél volt, sokat kellett öltözni, amit nagyon utált, s annak hangot is adott. Szerettem volna ezeket a készülődéseket kellemesebbé tenni mindkettőnk számára, ezért nem tűnt rossz ötletnek, hogy engedek kérésének, arra a pár percre közelebbről is szemügyre veheti a kütyüt, amit anya napjában sokszor a füléhez szorongat, vagy éppen szorgosan kopogtatja a körmeit a képernyőjén. A terv első fele bejött, az öltözés valóban simán, sírás nélkül ment, csak éppen a telefonom nem bírta sokáig a strapát. Néhány hét után felmondta a szolgálatot, gondolom nem bírta a sok nyálat :) Ezt aztán eljátszottunk még egy telefonnal is :)

Szélcsengő: a pelenkázó fölötti lámpáról lógott le a kis tengeri csikós szélcsengő, amit a mama hozott neki Capriról, amikor 2 hetes volt. Alighogy elkezdték érdekelni a körülötte lévő dolgok, kiszúrta, de sokáig csak nézte, nézte, hallgatta. Aztán persze kellett neki, anya pedig odaadta, végülis ő kapta. Ő pedig az egyik pelenkázás alkalmával egy mozdulattal ledobta, az pedig apró darabokra tört. Ezt a mozdulatot aztán mind a mai napig gyakran eljátssza a pelenkázón lévő bébiőrrel is, de az úgy tűnik, bírja a kiképzést :)

Távirányító: ugyanúgy járt, mint a telefon, csak nem öltöztetés közben.

Könyvek: a rágókának is használható vízálló könyvein kívül tulajdonképpen nincs, ami egybe lenne. Rengeteg könyve van, sokat olvasok neki és szereti is, de jelentem, nem a használatban szakadtak el. És nem, nem csak a normál mesekönyvek, amikben már normál lapok vannak, hanem a keményfedelesek is több részben vannak, a sarkok gyakran hiányoznak :)

Bor: a konyhabútorom alsó része beépített bortartóval végződik. Egy szép napon Barnabás odagurult, azaz forgott és lehúzta az alsó fakkban lévő üveget. Pechemre épp vörös volt, csak hogy ne ússzam meg egy szimpla porszívózással és felmosással, hanem a fugából is sikálhassam a vörös színt :). Ekkor az alsó fakkokból kikerültek a borok, most már üres az egész :D

Ennyi volt kis Barnabásom számláján már akkor - legalábbis ennyire emlékszem most vissza -, amikor még csak a földszinten lévő dolgokra nézve jelentett veszélyt. A java még csak ezután jött.

Jénai: elkezdődött a pakolós korszak, minden napos programmá vált a konyhabútor kipakolása. A leltárhiányban a jénai (is) az én hibám, egy fáradt, éjszaka keveset alvós reggelen ugyanis elfelejtettem kipakolni az üveg dolgokat, mielőtt átadtam a terepet a Kisbogárnak. Nem is értem egyébként, hogy hogy lehetnek a babák ugyanolyan fittek egy alvással telt éjszaka után, mint egy alig alvós után...

Képkeret: a papír képkeret úgy járt, mint sok könyvlap.

Világító asztali tömb (vagy nem tudom hogy hívják pontosan): az éjjeli szekrényemen volt, az első karácsonyaink egyikén kaptam Tibitől. A tömbben egy rózsa és egy szív mellett az "I love you" felirat áll - tizenévesen ennek nagyon tud örülni az ember. :P Hogy ez motiválta e Barnabást, vagy sem, nem tudom, de itt, az éjjeli szekrényemnél állt fel életében először,. és rögtön le is verte ezt. A tömb tartója, amiben az égők is vannak, elvesztett kapásból két lábat, így elég instabil lett, a tömb széle pedig megpattant. Azért nem dobtam ki, emlék, de már nem az éjjeli szekrényemen :)

Gyűrűtartó: szintén az éjjeli szekrényemen volt, abban pihennek éjjel a karikagyűrűink - most már az alja és a teteje külön életet él.

Karkötők: két gyöngysoros karkötőm vár újrafűzésre, egy pedig arra, hogy Tibi szétszerelje az ülőgarnitúránkat és kiszedje két rész közül.

Függöny: a nappaliban, az erkélynél lévő, földig érő függöny mögött a forgó időszaktól kezdve előszeretettel bujkál, kukuccsosat játszik. Az elmúlt egy évben több apró lyuk, szakadás is lett rajta, az új függöny már varrónőnél van :)

Azt hiszem, ennyi. A leltárt olvasva biztos sok anyuka csóvája a fejét, mert biztos vannak, akik mindig következetesek tudnak lenni és nem engednek semmilyen körülmények között. Azok pedig, akiknek még nincs gyerekük, azt gondolják magukban, hogy "minek adja oda a telefonját? Én tuti nem fogom" - én is ezt gondoltam volna még tavaly ilyenkor is, mindössze 3 hónapos babával. Én mégsem gondolom magam sem következetlennek, sem gyengének, sem felelőtlennek. Minden, Barnabásra veszélyes dolog el van rakva, minden konnektorban vakdugó van, a fiókok és szekrények többségén gyerekzár. Egy-kettő olyan maradt csak nyitva a Kisherceg előtt, ami számára veszélytelen dolgokat rejt, csak hogy hagyjunk neki is egy kis élvezetet. De amikor minden pelenkázás egy harc, amit napi ötször-hatszor meg kell vívnod, amikor minden öltöztetés egy végigsírt küzdelem, amikor betegség vagy fogfájás miatt napok óta egész nap sír, amikor elesik és nehezen akar megvigasztalódni, vagy amikor egészen egyszerűen én vagyok idegileg és testileg is teljesen lefáradva, akkor néha engedek. Hogy az öt-hat pelenkázásból legalább egy legyen, ami nem ér fel egy tornaórával, hogy az öltöztetés végére ne legyen teljesen kisírt Kishercegem gyönyörű, bogár szeme, hogy az egész napos sírásban legyen egy csendes perc, esetleg egy halvány mosoly. Ha ez gyengeség, akkor az vagyok, de az én lelkiismeretem így nyugodt. Amikor már minden helyes próbálkozás befuccsol, akkor engedek egy kicsit, csak hogy jobb kedvre derítsem kis Maszatomat és ezzel magamat is. Magában kárt nem tesz, a tárgyak pedig elsikkadnak a hálája, a mosolya mellett! <3

De ma bevallom, kényelemből engedtem neki. Készülődnöm kellett, mert időre mentünk valahová. Gyakran eljátszik egyedül, de ma nem tolerálta az öltözést és sminkelést, így találnom kellett valamit, ami néhány perc erejéig érdekesebb, mint én. :) Ez a valami lett a cd-lejátszó. Letettem az asztalról a földre, gondoltam, nyomkodja a gombokat és élvezi, hogy egyszer szól, egyszer nem, hangosít, halkít. Így is volt, csak aztán a cd-tartót is felnyitotta és kivette a cd-t. :D Az eredményt a leltár elején olvashattátok! De legalább időben odaértünk, ahová kellett. :D

Apa és alma

Kis Barnabás másfél hónapja lábon jár, mostanra már egyenetlen terepen, megpakolva, sok ruhában "pingvinként" is ügyesen közlekedik. Sőt, már szaladni is tud, gyakorlatilag már csak a lépcsők jelentenek akadályt számára. A mozgásfejlődés ezzel tulajdonképpen véget ért, jöhet a kommunikáció. A kommunikáció, amit szavak nélkül is jól művel már egy ideje.

Tíz hónaposan, mint mindent, egyik napról a másikra kezdte a mutogatást. Azóta a mutatóujjával "beszél". Karját és az ujjacskáját is olyan mereven kinyújtja egy hümmögés kíséretében, hogy az gyakran még most, négy hónap elteltével is mosolyt csal az arcomra. De célravezető kommunikációs eszköz, gyakorlatilag mindent tudtunkra ad vele. Rámutat az őt érdeklő tárgyakra, állatokra, várva, hogy megmondjuk, mi az. Ha éhes, ételre, ha szomjas, az üvegére mutat, ha a cumiját szeretné, akkor arra irányítja ujjacskáját. Jelzi, hogy melyik játékot vegyem le a polcról, megmutatja, hogy merre menjünk. "Hol van" kezdetű kérdéseimre is ügyesen válaszol így. Én ezt tekintem a kommunikáció első formájának. Kezdetleges ugyan, de az első, teljesen "néma" babahónapokhoz képest hihetetlen mértékben megkönnyíti a dolgomat az a pirinyó kis ujjacska. De nem is olyan sokára valóban beszélgetni fogunk, az elmúlt hetekben ugyanis az első szavak is elhagyták a száját.
Baba, mama, memme, pápá, dádá - ezeket régebb óta mondja utánam, ha ez is számít, akkor ezeket nevezhetjük Tökmagunk első szavainak. Állathangokból is egyre szélesebb a repertoár, a halacska tátogását gyorsan követte a "brumm-brumm", a "vau" és a "gá-gá". Két hete aztán ennél komolyabb szót alkotott: "apa" <3. Akkor lepett meg minket ezzel, amikor a legkevésbé sem számítottunk rá.
Elég régóta mondogatom neki pelenkázás, öltöztetés, törölközés közben a legegyszerűbb szavakat, köztük az apát is, kérve, hogy mondja utánam, de minden próbálkozásomra csak egy boldog mosoly vagy hosszas gügyögés volt a válasz. Hát nem az autóban ülve, a parkolóban vártam, hogy tanításom meghozza gyümölcsét. :) Két hete vasárnap, a mamánál való ebédről hazatérve, a ház előtt leparkolva, Maszatunk hátul, ülésében várta türelemmel, hogy a bevásárlótáskák után végre rá kerüljön a sor és kivegyük a kocsiból. Mikor aztán Apa kinyitotta a hátsó ajtót, Barnabás ránézett, majd egy nagy mosoly kíséretében jól érthetően, kristálytisztán, hibátlanul azt mondta: "APA"! Én épp mellette pakolgattam, Tibi nagy szerencséjére, így ugyanis meg tudtam erősíteni, hogy nem hallott rosszul. Először elfogta a kétely, kérdőn rám nézett, hogy jól értette-e... De aztán kimondta még egyszer és nagyon örült magának... Mi pedig neki! :) Apa szíve pedig nagyot dobbant, nagyon nagyot! <3
Azóta eltelt több mint két hét és nem mondta újra. De nem sürgetjük, tudjuk, hogy tudja. Csak épp nem a meglévő kis szókészletét gyakorolja, hanem inkább bővíti azt. Ma még az első szónál is sikerült jobban meglepnie. A dédinél ebédeltünk hárman, Barnabás, Vivien (Barnabásunk keresztanyja) és én, amikor azt mondta: "alma". Az asztalon, a gyümölcskosárban lévő almákkal játszott, egyet leejtett. Rámutatott - mint mindig, mereven kinyújtva kis karját és ujjacskáját :) - és azt mondta: "ALMA". Ezúttal hárman néztünk egymásra, de nem volt kétség, mindannyian hallottuk. És ismét hibátlan kiejtéssel, újra a legváratlanabb pillanatban, magától, nem "megrendelésre".

Lehet, sőt, biztos, hogy elfogult vagyok, de szerintem az alma nem sok gyerek első szavainak egyike. Ráadásul ezt kimondottan - mint például a babát, mamát, papát, apát - nem is tanítottam neki. Ha jól belegondolok, csak akkor hallotta ezt a szót, amikor szóltam neki, hogy itt az alma, megpucoltam, felvágtam, jöhet uzsonnázni. Meg amikor a boltban almákat válogattam. Nem véletlenül mondják, hogy a kicsi gyerekekre csak úgy ragad a tudás, minden információt beszippant a kis agyuk. Tulajdonképpen ismer ő már minden szót, fejben szerintem folyékonyan beszél. Mindent megért ugyanis, amit mondok neki. Kidobja a szemetet, ha azt kérem, ha jelzem, hogy porszívózni fogunk, előveszi a porszívót. A sonka, túró rudi és banán vezényszavakra a hűtőhöz rohan, az "engedd le a vizet!" felszólításra kihúzza a dugót. "Lemegyünk sétálni" - mondom, erre hozza a cipőjét és az enyémet is. :) Szinte minden állatot felismer, könyveiben okosan rábök arra, amelyiket nevén nevezzük, vagy amelyiknek a hangját utánozzuk. Kérésre zenét kapcsol, sőt, megmutatja a kazánt és a radiátort is (apja fia). :) A szavak tehát már odabent vannak, a kis buksijában. Ott állnak szépen sorban, csak arra várnak, hogy Barnabás piciny szájával megformázza őket. Ott tolonganak a betűk szabályos egymásutánban, azon vitatkozva, hogy melyikőjük legyen a következő.

"Apa", "alma" - ezeket a sorokat írva is itt csengenek a fülemben, hallom, ahogy vékonyka, csilingelő kis hangján mondja kis Manónk, olyan természetességgel, mintha századszor tenné. Szinte hihetetlen, hogy milyen boldoggá tett egy "alma"! Bearanyozta a napomat, így végülis nekem mindegy, hogy mi lesz a következő. Na jó, azt azért nem bánnám, ha a "kazánt" megelőzné majd az "anya"! :)