Életünk kockái

Susmogás: most akkor hogy is vonulunk be? Életemben annyira még nem dobogott a szívem, mint az oltárig vezető úton. Félelmetesen hosszúnak tűnt a folyosó! :)
Az esküvői videónkat nézem. Most, három év távlatából, a világot - és a méreteket is - reálisan látva jót nevetek magamon.

A hétvégén ünnepeltük a házassági évfordulónkat. A harmadikat! Tíz és fél év áll Tibivel a hátam mögött, abból az utóbbi hármat férj és feleségként éltük le, a most hátrahagyott kettőt pedig már apaként és anyaként is(!). Nézem az esküvői videónkat és azon gondolkozom, hogy mennyi minden változott három év alatt. Nem sok idő, mégis sokkal több mindent megéltünk az elmúlt harminchat hónapban, mint az előtte lévő nyolcvannégyben. Az első hét év jórészt a barátokról szólt, élveztük az élet habos oldalát - haverok, buli és még több buli! A boldogító igen után aztán belevetettük magunkat a nagybetűs, felnőtt életbe, a nagykönyvet követve.És egyszer csak belecsöpptentünk életünk legszebb, legizgalmasabb, csodákkal teli részébe! De valljuk be, valahol a legnehezebbe is...

A gyermek ajándék, csoda! Senki és semmi nem tud bennünket olyan boldoggá tenni, mint ezek a csöppnyi kis emberek, ám a változással, amit az életünkbe hoznak, nehézségek is járnak. A kialvatlanságra és a napi kedvenc zenéket felváltó gyereksírásra mindenki fel van készülve (már amennyire fel lehet), de arra, hogy mindennek ez az apró emberke áll a központjában, minden programot ő határoz meg, minden gondolatunk mögött ő áll, nem lehet. A gyermek áldás, csoda, de próbatétel is, amit csak az erős alapokon álló kapcsolatok bírnak ki. Mert a férfinek hiányzik a korábban neki járó kizárólagos figyelem és törődés, a nő pedig érzi ennek a terhét, s lélekszakadva próbál egyensúlyozni a feleség és az anyaszerep között. Mert a nő akarva akaratlanul is megváltozik, olyan tulajdonságokat hoz ki belőle a gyermeke, amelyek létezéséről addig maga sem tudott. Mert a nő kiszakad a társadalmi életből, mindennapjait a háztartásvezetés és a gyermeknevelés teszi ki. Mert nagy energiákat követel egy-két kettesben eltöltött óra megszervezése is. Mert nehéz elfogadni, hogy egyik napról a másikra nem mi vagyunk a saját életünk urai, nem azt csinálunk és akkor, amikor akarunk. Ettől a sok változástól pedig a nő és a férfi is feszült lesz. Mi is éreztük ennek a súlyát, állnak mögöttünk nehéz napok, de úgy érzem, eddig jól vizsgáztunk. A köztünk lévő kötelék egy percre sem lazult meg, a sziklaszilárd alapon nem repedések lettek, hanem újabb rétegek! Az idei évfordulón erre (is) koccintottunk, miután felidéztük a három évvel ezelőtti pillanatokat.

Nézem a videót, közös életünk első kockáit. Akár tegnap is készülhettek volna, három év nem fogott a külsőnkön. Mégis mások  már azok, akik lapozgatják az emlékeket és azok, akik szerepelnek rajtuk. A férfi már nem csak férj, hanem édesapa is, a nő pedig nem csak feleség, édesanya is. Két szó, talán a legszebbek a világon, amelyek pontos jelentése leírhatatlan. Barnabásunk a legszebb ajándék, amit az élettől kaptunk, Ő a köztünk lévő szövetséget megbonthatatlanná, mindennapjainkat tartalmasabbá, boldogabbá tette, közös életünknek új értelmet adott. A mi "feladatunk" már nem csak az, hogy egymást boldoggá tegyük és segítsük tűzön-vízen át. Egy kisembert kell úgy szeretnünk, dédelgetnünk, nevelnünk, hogy boldog, céljait elérő, sikeres felnőtt legyen majd belőle. Okosan kell szeretni, úgy, hogy közben felállítsuk neki a szabályokat, megmutassuk neki, mi a jó és a mi a rossz, s megtanítani neki azt, hogy bármit elérhet az életben, amit csak szeretne. Ehhez kell neki példát mutatnunk kitartásból, szorgalomból, becsületből, őszinteségből, önzetlenségből, emberségből. Mondja azt bárki, hogy nem ez a világ legnehezebb feladata! Mégis nevetve csináljuk, mert olyan pillanatokkal van kikövezve, amelyeket csak egy édesanya és édesapa élhet meg.

Nézem a videót. Le-leragadok a kedvenc részeknél, miközben cikáznak fejemben a gondolatok. Könny szökik a szemembe, a büszkeség könnycseppjei. Büszke vagyok magunkra, arra, hogy a világ legcsodálatosabb kisfiújának a szülei lettünk, s arra, hogy emellett sem felejtettünk el férj és feleség is lenni. Büszke vagyok magamra,  hogy tíz évvel ezelőtt jól választottam. :) És büszke vagyok a férjemre, mert olyan társ és édesapa lett, amilyenről minden nő álmodik. <3
Két egész hetet együtt tölthettünk a nyáron és gyakran csak hátradőltem,néztem a pasijaimat és mosolyogtam. Barnabásunk már most tanulja apától a férfias dolgokat. Együtt borotválkoznak, szöget ütnek, fúrnak és kalapálnak. Apától tanul focizni, csajozni (mert nem lehet elég korán kezdeni), bulizni. Míg én gyerekdalokat és mondókákat hallgattatok vele naphosszat, Tibi már most a legnagyobb slágerekhez szoktatja a fülét. Apát követve lesz bátor, vakmerő és nagyot álmodó. Ha rajtam múlna, sosem ugrálna a magasból, a racionalitások talaján maradva lebeszélném minden lehetetlennek tűnő dolog megpróbálásáról ahelyett, hogy azt tanítanám, hogy minden lehetséges. Ínyenc sem anya példáját követve lesz, velem nem valószínű, hogy gyakran enne szalonnát, kolbászt és rántottát. De felismeri és nevén nevezi már a sört, a bort és a pálinkát is, amit szintén nem tőlem tud. A pasis öltözködést is tanulja már a kis  Manó, ha apa baseball sapkát vesz, ő is magára parancsolja. De ami a legfontosabb, hogy a férfias "keménység" mellett látja a gondoskodást is. Azt, hogy néha apa főz anya helyett, hogy puszilgatjuk és ölelgetjük anyát, ha beteg, hogy a férfi nem attól férfi, hogy rá sem néz a porszívóra. És azt, hogy hogyan kell kényezetetni a nőket - hétvégén én már két pasitól kapom ágyba a kávét! <3

Már jó ideje megy a videó  és még mindig csak a polgári szertartás elején tartok, a mindent megváltoztató kérdés előtt járok. A versmondó szaval: "... És végül szeretném, ha már ráncok borítják az arcunkat, azt lássam, hogy életünk nem is lehetett volna ennél boldogabb!" Eddig jó úton járunk, s tudom, hogy nem is térünk le róla soha!

"Igen!" - "Igen!". Végre, jöhet a buli, most már egy két évessel ropva a táncot, miközben őzike szemeivel értetlenkedve nézi, hogy hogy került anya és apa a tévébe! :)

Drága Férjem! (A megszólítás története maradjon a mi titkunk ;) ) 
Köszönöm, hogy Vagy Nekem és hogy vagy Barnabásunknak! S azt, hogy nem is akármilyen - A legeslegjobb! <3
A nehezebb napokon pedig gondolj erre:
"Im, szerelmem ekkép változik, de
Soha meg nem szűnik, mindig él,
S nem gyöngül, ha néha szelidebb is...
Gyakran csendes a folyó, de mély!" /Petőfi Sándor/