Gyermeki - ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a mi ünnepünket, ez lenne az. Barnabásunk ahogy már az adventi időszakban újra gyermekké tett minket, ahogy megmutatta, hogy milyen apróságoknak örülni, hogy milyen csodák hevernek a szemünk előtt, úgy varázsolta a karácsonyt is olyanná, amilyennek gyermekként szerettem. Az idei volt az első ilyen karácsonyunk...
Bár már tavaly is hárman, családként töltöttük az ünnepeket, még nem éreztem át annak az igazságát, hogy akkor igazi a karácsony, ha kisgyermek van a családban. Volt, de mégsem. Barnabás négy hónapos volt akkor, azon kívül, hogy a karácsonyi fények mosolyt csaltak kis arcára, és hogy a rokonlátogatások során kézről kézre járt, nem nagyon érzett semmit az ünnepből. Ajándékot inkább saját lelkiismeretünk miatt vettünk neki, sőt, szerető anyukaként be is csomagoltam azokat! :D Na de az idei karácsony, a majd' 16 hós kis fiúcskánkkal, egészen más volt!
Már 22-én lázban égtem. 23-án vánszorogtak az órák, nagyon nem akart este lenni. Eddig mindig 24-én este jött a Jézuska, otthon, gyerekkoromban is, de be kellett látnunk, hogy ezt a szokást nem tudjuk továbbvinni. Egy délutáni alvás alatt, ami Barnabásnál gyakran csak egy óra, nem lehet beállítani és feldíszíteni a fenyőfát, a tűlevelek összetakarításáról pedig ne is beszéljünk. Az amerikai konyhás nappali pedig arra sem ad lehetőséget, hogy szentestéig becsukjuk az ajtót és elzárjuk karácsony csodáját Barnabás elől. Így megkértük a Jézuskát, hogy mostantól hozzánk az elsők között jöjjön. :) Először idegenkedtem a dologtól. Egyrészt elég hagyománytisztelő vagyok, fontosak számomra a tradíciók, másrészt nem tudtam magamévá tenni a képet, hogy pizsamában állunk a fánál és bontjuk az ajándékokat. (Őszintén szólva még most, utólag is furcsa ez egy kicsit nekem. Vagy megszokom majd pár év alatt, vagy jövőre ezt átgondolva két részletben jön majd a Jézuska: a fa reggelre, az ajándékok estére. Na de ezt kitalálni van még 11 hónapunk!) Végül örülök, hogy így döntöttünk, így három nap lett a karácsony! :) 24-én nincs már takarítás, sütés, ajándékcsomagolás, idegeskedés. Csak a fa, a gyertyák, az ünnep és a MI! Ezért vállaltuk a 23-ai éjszakai műszakot! Szó szerint, Barnabás ugyanis, mintha érezte volna, hogy itt valami készülődik, kivételesen nagyon későn aludt el. Két óra volt, mire állt a karácsonyfánk, akkor kezdtük az ajándékcsomagolást. Hajnali ötkor zuhantunk az ágyba, alig négy óra múlva pedig ki onnan! Mégsem volt nyoma álmosságnak, olyan izgatottan vártuk a reggelt, mint gyermekként. :)
Barnabás ébredés után szokás szerint futott a nappaliba, és akkor... Meglátta a karácsonyi varázslatot! Csak állt, állt és nézett. Apára, anyára, a karácsonyfára. Nem tudta, mi ez, miért van ez, mit csináljon. Aztán néhány perc döbbenet után odafutott a bevásárlókocsihoz, amit csomagolatlanul hagyott ott a Jézuska :) Futott vele pár kört, majd következtek a színes, fényes, macis papírba öltöztetett meglepetések. Szerintem nem is kellett volna ajándék, a csomagolófecnikkel is órákig eljátszott volna, az ajándékbontás igazi élvezet volt számára. Az ajándékoknak is örült persze, hozta megmutatni nekem is és apának is! Gyermeki szívvel, vele örültünk mi is! :)
A csodák aztán majd' egy héten át folytatódtak. Kis Barnabásunk igazi társas lény, akárcsak anya és apa, lételeme a nyüzsgés, a jövés-menés. Imádta, hogy megyünk és hogy hozzánk jönnek, hogy egész nap szól a karácsonyi zene. Hogy mindenhol gyertyák égnek, amiket ő elfújhat! Hogy mindenhol ajándékokat bonthat, hogy mindenhol körülrajongják, hogy minden nap ehet sütit, szaloncukrot és kukacot és víz helyett végre gyümölcslevet ihat! Sőt, egy óvatlan pillanatban a baileysembe is belenyalt! :D (szerencsére nagyon nem ízlett neki :P ). Minden nap csinibe öltöztünk, minden nap délig a nagy ágyban heverésztünk, ott reggeliztünk! Barnabás "Bogyó és Babócát" nézett, anya és apa pedig őt! Élveztük, hogy semmit sem kell csinálni (kövezzetek meg, én bizony egyszer sem főztem), sehová sem kell rohanni! Hogy nincs semmi más dolgunk két hétig, mint együtt lenni! <3
27-én aztán leesett a hó is, ami megint nagy izgalmakat hozott. Este kezdett esni, reggelig csak az a kérdés járt a fejemben, hogy mit szól majd kis Barnabás a hóhoz! Legnagyobb meglepetésünkre magától felismerte a mesében már látott havat - állt az erkélyajtóban, mutogatott kifelé és csak mondta, mondta: "Hó! Hó! Hó!". Apa el is futott szánkót venni, én addig felöltöztettem a Tökmagot a nagy kalandra! Ahogy kiértünk az udvarra, Barnabás belevetette magát a hóba. Próbálta megfogni (vastag kesztyűjében nem túl sok sikerrel), belefeküdt, futkározott benne. Élvezte a szánkózást, nagy sikolyokkal bírta rá apát egy újabb és újabb kör futásra, csúszásra le a dombról. Megtanult angyalkát is csinálni, látott igazi hóembert és hógolyócsatát. Délután aztán kesztyű nélkül is volt szerencséje találkozni a hóval. Apa épp ültette be a kocsiba, amikor nyúlt az autó tetején rá váró hópelyhekért. Úgy sírt szegénykém, mint akinek nagy fájdalma van, kétségbeesetten nézett ránk és mutogatta vörös, lefagyott kis tenyerét. Így már azt is tudja, hogy miért kell annyi ruhát felvenni és kesztyűt is húzni! :) Szerencsére ez az aprócska kellemetlen emlék nem vetett véget kis Barnabás és a hópelyhek románcának, másnap ugyanúgy élvezte a hó adta örömöket - s vele együtt mi is. Hosszú évek óta először nem csak az ablakból gyönyörködtem a hófedte tájban, nem sápítoztam azon, hogy mennyire hideg van és vágyakoztam a meleg szobába, hanem újra gyermekként vetettem bele magam a télbe. Azt hiszem, ez a legnagyobb ajándék, amit gyermektől kapunk mi, szülők - megtanít újra gyereknek lenni! Észrevenni az apró dolgokat és értékelni azokat. Mosolyogni egy orrunkra szállt hópihén, megkeresni a karácsonyfán a legcsillogóbb díszt, őszintének lenni, hinni! Hinni a Mikulásban, a Jézuskában, az Angyalokban, a karácsonyi varázslatban, az emberek jóságában! Hinni, hogy mindig boldogok leszünk!
Hiszem, hogy az új esztendőnk is boldog lesz! Az új évben a himnusz eléneklése után az volt az első dolgom, hogy befussak Barnabásunk szobájába és csókot leheljek angyali, édeset álmodó kis arcocskájára, s a fülébe súgjam: "Boldog Új Évet! Ígérem, mindent elkövetünk, hogy az legyen - nagyon boldog!" :) És tudom, hogy így lesz.Csodákkal teli esztendőbe léptünk, akárcsak tavaly - egy gyermekkel nem is lehet más! Mert ők tényleg tartogatnak minden napra egy csodát.
Egy hete írunk 2015-öt, de mi már oldalakat töltöttünk meg az ideiekkel. Barnabásunknak kibújt az első szemfoga, megtanult egyedül kanállal enni, koccintani, megmosakodni, sziszegni, mint a kígyó és bővült a szavak listája is a "maó", azaz manóval! :) Alig várom a többi 357 csodát! Mindemellett számos kihívást is tartogat számunkra 2015: Barnabás kilép a
nagybetűs életbe, én vissza a felnőttek világába. De könnyen vesszük
majd az akadályt, mert nekünk, együtt, egymást szeretve minden könnyen
megy!
Csodálatos évünk lesz - az élet legnagyobb csodájával! <3
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése