Kisded játékaink

Még pizsamában vagyunk, épp csak, hogy felébredtünk, de Barnabás már lebirkózott és önfeledten, széles vigyorral rajtam ugrál. Nagyjából két hete minden napunk így kezdődik, majd a nap folyamán többször is megismétlődik ez a kis játék. Ha a földön ülök és Barnabás már huncut vigyorral közelít felém, tudom, hogy ezen a zsiványságon töri a fejét. Odajön, egészen közel, majd két parányi kis mancsával megfogja az arcom és hátradönt. Ez a lebirkózó technikája. Hátraesünk, azaz anya hátradől, hogy örömet okozzon és okoz is - a kis Tökmag mosollyal nyugtázza, hogy milyen erős, hogy legyőzte anyát, aztán felül és hosszasan ugrál a hasamon. Hát nem kellemes, de nem sajnál meg, mindent próbáltam. Ha fájdalmasan kiabálok, kinevet, ha kínomban nevetek, akkor velem nevet ! :D
 A ma reggeli jelenet közben azon gondolkoztam, hogy hányadszor játszhatjuk ugyanezt. Sokadszor, és kis Barnabás nem unja. Ez egyébként még egészen új játék, ahogy írtam, két hete iktattuk napirendbe. Vannak ennél jóval régebbiek, és jelentem, azokat sem kezdi ki az idő, a megszokás csöppet sem csorbítja élvezeti értékét számára.

Az ágyból kikelve irány a konyha, reggelizünk. Tegnap trehány voltam, elfelejtettem kalácsot venni, így jöhet a pép müzlivel. Barnabást ez a menü egyáltalán nem zavarja, sőt, örül neki, hogy maszatoló szenvedélyének nem csak este hódolhat. A maszatolást mesteri fokon űzi: pépes kis tenyerét erősen kinyitva egyetlen mozdulattal össze tudja pépezni az etetőszéken és magán kívül anyát, a hűtőt, a konyhapultot és a járólapot is. Ez a játék is nagy kedvenc, sikítva (ki)nevet a pépcseppeket látva az arcomon, ruhámon. Annak persze már kevésbé örül, hogy reggeli után a szokásosnál jóval hosszabb ideig tart a romeltakarítás, ami alatt egyedül kell játszania. De hát valamit, valamiért, ugyebár, ezt már most megtanulja legalább. :)
Hozzáteszem, ez számára nem jelent problémát, kis nyavalygás után gyorsan feltalálja magát: vagy a konyhaszekrény fiőkját, vagy a cipősszekrényt, vagy anya éjjeli szekrényét pakolja ki, attól függően, hogy csörömpölni, mindent összesározni/-homokozni, vagy hajcsatokat a lakás különböző pontjaira széthordani van éppen kedve. Így meg van a mosogatás után is a programom, nincs mit  csodálkozni azon, hogy 11 óráig gyakran még nem jutunk el a fogmosásig. :D Na de amikor eljutunk végre! Az ám az igazi móka!

Amíg Barnabás kicsi volt, bébihordóban jött velem a fürdőbe, onnan nézte, ahogy anya fogat mos, fésülködik, ha pedig megyünk valahová, akkor ki is sminkeli magát. Addig tartott a jó világ, ameddig nem tudott ülni, onnantól kikövetelte magának, hogy felültessem a mosdópultra. Itt egészen komplex, szabályokkal tűzdelt játék veszi kezdetét, minden nap ugyanazzal a forgatókönyvvel. A start mezőre feljutva ("végre, anya felrakott a pultra"!) az első mezőn meg akarja nyitni a csapot. Kétszer-háromszor bepróbálkozik, de nem engedek - ekkor már jó lenne elkezdeni a nap tartalmas részét és nem tükröt pucolni és felmosni -, így feladja. Ezután feláll és végigtapogatja a tükröt, hogy a tükörtakarítás mégse maradhasson el! Eközben én egyik kezemmel fogat mosok, a másikkal pedig Barnabást fogom, mégiscsak elég magasan van az a pult. Végeztem, öblítek, mire végzek, a fogkefémmel már ördögi Kisangyalom próbálgatja az anyától előbb látott mozdulatokat. Van saját fogkeféje, saját fogkrémje, használjuk is naponta kétszer, de anyáé azért csak jobb, úgyhogy azt is minden reggel kölcsönveszi. Miután megunja, előre lép még egy mezőt, megint feláll és kinyitja a fürdőszobaszekrény ajtaját. Itt beindul a játék, hatosokkal megyünk tovább. :) Kiveszi a fésűmet és odaadja, emlékeztetve arra, hogy kócos vagyok. :) Kötelességtudóan megfésülködök, addig ő kikeresi a parfümöm, leveszi a tetejét és a nyakamhoz tartja. :) Ezután jön a szekrényből szinte minden, majd a következő mezőn célba dobás a feladat: amit csak lehet, a mosógép és a mosdópult közti keskeny kis nyílásba "ejt le". Ameddig legalább egy tárggyal célba nem dob, addig nincs továbblépés a következő mezőre. Meg van, feladat teljesítve, körömreszelő a lyukban, amire Barnabás olyan ártatlan szemekkel mutogat, mintha nem láttam volna, hogy hogy került oda. Itt következik a finálé, Barnabás kedvenc része: "nem tudom kivenni, oda nem fér be anya keze" - mondom mintegy századszorra úgy, mintha először tenném. Erre kis Maszatom nyúl felém, hogy vegyem le, majd földet érve azonnal fut a kamrába és segítőkészen hozza a seprűt. Annak nyelével nehezen, kicsit rájátszva kiszedem a reszelőt, visszateszem a helyére, megköszönöm Maszatomnak a seprűt, a játéknak vége. Örömmel nyugtázom ezt, annak ellenére, hogy természetesen a Kisbogár nyert. Hülyére vett, megint, mint minden reggel.

Közös kis játékaink többségét lejátszuk már délre, de azért a nap hátralévő részében is megy a zsiványkodás. A legváratlanabb pillanatokban ismétli a lebirkózást, a radiátorra teregetett ruhákat szép sorjában leszedi és a földre dobja, a megkaparintott kincseket pedig az ágy mögé. Unalomig játszott közös mókák ezek, amik azért élvezetesek számára, mert bosszantóak számomra! :D Mégis belemegyek a játékba minden nap. A játékba, amiben végülis mindegyikőnk nyer: ő élvezetet, s azt, hogy hagyom, arra a néhány percre hadd járjon tilosban, én pedig sok-sok mosolyt, puszit, ölelést, na meg babakacajt, aminél nincs édesebb hang a világon. Játszunk, s hagyom, hogy ő legyen a játékvezető. Egy-két évig még biztosan...  :)